Rólunk mondták:

"2006. őszén, befektetési - biztosítási üggyel kapcsolatosan ismerhettük meg a Forráspont 2003. Kft-t, s annak vezetőjét, a GRAWE Életbiztosító Zrt. képviselőjét. Az első benyomásunk is nagyon pozitív volt. Kedves, jól felkészült, segítőkész, a biztosító felé elkötelezett embert ismerhettünk meg személyében. Tájékoztatást kaptunk nem csak a befektetéshez kapcsolódó biztosításokról, hanem a családról való gondoskodás lehetőségéről is. Gyermekeink tanultak, jövedelemmel nem rendelkeztek, részükre megtakarítási céllal kötöttük meg a GDW1E-A módozatú biztosítást, különböző kiegészítő biztosításokkal, többek között rettegett betegségre is, minimális éves díjjal 40 éven felüli futamidőre. Sajnos az élet igazolta, hogy milyen jól cselekedtünk. Tamás fiunk 30 évesen daganatos beteg lett. A bejelentés után 1 hónapon belül hozzájutottunk ahhoz az összeghez, melyet csak a futamidő végén szerettünk volna átvenni egyösszegben vagy járadék formájában. Ez az összeg nagyon nagy segítség a gyógykezelésben, a táppénzes időszak áthidalására, pozitívan hat a gyógyulásra, hiszen nem kell napi megélhetési gonddal küzdeni. A család nevében köszönjük Erika. További munkádhoz, sok sikert jó egészséget kívánunk. Némethné"

Megjelent publikációk

 

TKM - újabb tudnivaló pénzügyeinkben

Origo – Vállalkozói negyed – 2010. február 9.

Egy adómentesen fizethető, teljes életre szóló kockázati életbiztosítás jó eszköze lehet a hosszú távú megtakarításoknak, a munkavállalókról való gondoskodásnak. Számos biztosító konstrukcióját a munkavállaló később visszavásárolhatja, így jutva pénzhez, bár ilyenkor a munkáltatói befizetések után egyéb jövedelemként kell adózni.

A cikk folytatása az Origón

 


Ki nevet a végén? – Hogyan válogasson egy munkáltató a rendkívül vonzó biztosítási ajánlatok közt?

Cafeteria Trend Magazin – 2010/1.

Dr. József Erikát azért kértem fel, hogy írjon a magazinban a béren kívüli juttatások közt szerepeltethető biztosításokról, mert ő az, aki elejétől végéig elolvasta, áttanulmányozta a biztosítótársaságok összesen több mint 1000 oldalnyi termékleírásait. Ismeri a termékekhez készült PM állásfoglalásokat. Ráadásul cége, a Forráspont 2003 Kft. 2008-ban bekerült a TOP20-ba a Biztosítási Almanach szerint.

A Cafeteria megadóztatásának híre alaposan felbolygatta a válságtépázta biztosítós társadalmat. Üzletkötők, brókerek hada rohamozta meg a cégeket, azt állítván, hagyják az étkezési jegyeket, üdülési csekket, kössenek inkább unit linked biztosításokat a munkavállalóik számára, mondván, ezek adómentesek és magas hozamot biztosítanak. A munkavállalók pedig néhány év után a felhalmozott juttatásokat készpénzben felvehetik. Ám az említett biztosítások számos kérdést vetnek fel, és a Cafeteria rendszerbe illesztésük korántsem egyszerű feladat.

A teljes cikket itt olvashatja

 


TKM? – Már megint egy új, furcsa rövidítés a pénzügyeinkben

Humán Szaldó – www.humanszaldo.hu

A béren kívüli juttatási rendszerben a hosszú távú megtakarítás, a munkavállalókról való gondoskodás jó eszköze lehet az adómentesen fizethető teljes életre szóló kockázati életbiztosítás. Számos biztosító kínál olyan konstrukciót, melyet később a munkavállaló visszavásárolhat, így pénzhez is juthat, bár ekkor egyéb jövedelemként adóznia kell a munkáltatói befizetések után.

Nincs egyszerű helyzetben az a munkáltató, aki választani akar a biztosítótársaságok kínálatából. A hazai biztosítási piacot ugyanis elárasztották a főként befektetéshez kapcsolt (unit linked) változatok.

Kezdeti egységek, adminisztrációs díj, eszközalap kezelés, pénzkivonási költség, eladási vételi ár közti különbség – kapkodhatta a fejét még egy szakmával most ismerkedő bróker is, nemhogy egy cégvezető vagy HR vezető.

A teljes cikket itt olvashatja